2009-10-02 13:40:04
Közlemény
2009. október 1-től az Altus Zrt. vezérigazgatója Dr. Dobrev Klára. Tovább…
Magyaróvári Timföld és Műkorund Zrt.
A MOTIM Zrt. a timföld alapanyagra épülő vegyipari és elektrometallurgiai technológiák vezető képviselője Magyarországon.
A MOTIM Zrt. jogelődjét 1934. évben alapították az ország első timföldgyáraként. A cég nem sokkal az 1946. évi államosítást követően vette fel a Magyaróvári Timföldgyár nevet. A Timföldgyár mellett üresen álló lőporgyári épületekben 1949. évben kezdődött meg az első magyar mûkorundgyár építése. A két gyárat 1951. január 1-i hatállyal egyesítették, ekkor kapta a Magyaróvári Timföld és Mûkorundgyár nevet. A társaság mai cégneve Magyaróvári Timföld és Mûkorund Zártkörűen működő Részvénytársaság. Az egyesüléssel megteremtődött az alumíniumoxidra, mint alapanyagra épülő vegyipari és elektrokohászati technológia, mely lényegében napjainkig meghatározza a gyár termelési tevékenységét.
1957. évben kezdődött el a mûkorund üzemen belül a magyar tûzállóanyag gyártás szempontjából is jelentős esemény, az olvadékból öntött kádkő gyártás megvalósítása.
1971. évben indult be az alumíniumszulfát gyártás, 1983. évben kezdte meg a vállalat a mullit gyártását. 1986. évben indult a magnezit spinell termelés, számottevő volument azonban csak 1994. évtől ért el a gyár.
1994. évben az ISO 9002 szabvány alapján mûködő minőségbiztosítási rendszert a Det Norske Veritas auditálta.
1995. évben történt meg az 1991. évben állami vállalatból társasággá átalakult cég privatizációja.
1996. évben kezdődött a cirkonmullit előállítása.
2000. évben a feldolgozott termékek gyártását egyszemélyes korlátolt felelősségû társaságokba szervezte a MOTIM Zrt.
2002. év során gazdaságossági okok miatt megszüntetésre került a timföld eloállítása, a továbbiakban a késztermékek gyártásához szükséges timföldet külso szállítók biztosítják.
2004. évben a megkezdte mûködését a Mosonmagyaróvári Energia Szolgáltató Kft. a MOTIM Zrt. 10%-os részesedésével, amely a hőellátást biztosítja a továbbiakban a MOTIM Csoport és más városi felhasználók részére.
Legfontosabb termékek: nemes elektrokorund, mullit, zirkonmullit, olvasztott magnezit-timföld spinel, olvasztva öntött tûzálló anyagok (kádkövek).
MOTIM honlap: www.motim.hu